Vertaalde tekst
Originele tekst
Farmos központjához közel eladó 4 és fél szobás, jó állapotú családi ház - fedett terasszal, pincével és 2 db kis házzal, mely tárolásra alkalmas. A ház tető borítása 4 évvel ezelőtt zsindelyre lett cserélve, ugyanakker az ereszcsatorna is kicserélésre került. Jelenleg nincs áram az épületben - de a tulajdonos intézi: 32 amperes óra - rézvezetékekkel. Amennyiben az áram újra működik, úgy egy elektromos konvektor is segíti a ház fűtését a kályhán kivül. Víz és csatorna bevezetve, gáz pedig telken belül.Az ingatlanba 3 bejáraton jutunk be. 2 bejáraton keresztül az egyik nappali szobába jutunk, a harmadik bejárat pedig a konyhába vezet a fedett teraszon keresztül. A főbejárat a nappali szobába vezet, innen balra egy nagy hálószoba, melyből egy újabb hálószoba került kialakításra, majd szemben haladva tovább egy étkező/nappaliba érünk, melyből egy fél szoba és egy kamra került kialakításra. A kamrából tudunk tovább haladni a konyhába, melyből a fürdő/mosdó helyiség került kialakításra és innen is ki tudunk lépni a fedett terasz részre. külön bejárattal találjuk mellette a padlásfeljárót és alatta a pincét. Az ingatlan mellett 2 kis ház is épült, melyek tárolásra alkalmasak vagy állatok tartására. Kertje akár gazdálkodásra és pihenésre is alkalmas.Minden a közelben található, néhány perces sétányira: ABC, iskola, pékség stb.Közlekedés: vonatállomás kb. 10 perces sétányira - mely Budapest Keleti Pu - Szolnok között közlekedik. A környező településekre volánbuszjárattal lehet átutatazni (Jászberény, Nagykáta, Tápiószele stb.).Közelben találjuk a híres Kékbegy tanösvényt, mely kirándulásra alkalmas - fa pallókon keresztül ismerjük meg a táj növényeit és állatait. 10 perces autóútnyira találjuk Nagykátát, ahol télen/nyáron üzemelő thermál fürdő van vagy Cegléden a nyáron üzemelő gyógyizes strand és aquapark - télen pedig thermálfürdő!
28000000 Ft
Referencia szám: HZ016600-NOK
92 vierkante meter
1 442 vierkante meter
Gemiddeld
Eengezinswoning
Gemengd
Elektrische
Elektrische
Comfort (elektra, (gas- en) waterleiding, badkamer en toilet)
Meer dan 50 jaar oud
Niet aangegeven
Zonder bovenverdieping
Niet aangegeven
Zoek eenvudig naar huis, woning, kantoor, garage, perceel of elk willekeurig onroerend goed in onze database.
De Vastgoed.hu lid van de Real Estate Group.
Onroerende goederen te koop in Hongarije - Vastgoed.hu © 2024 Alle rechten voorbehouden