Vertaalde tekst
Originele tekst
Zalakaroson, a fürdőtől tíz perces séta távolságra ajánlom figyelmükbe ezt a tégla építésű nyaralót. Kiváló szerkezeti állapotú, de némi felújítást igényel. Négy szoba, három fürdő szoba. Összközműves, gáz-cirkó fűtéssel. A nappaliban egy szép épített kandalló. Kertje parkosított, bekerített. Csendes, nyugodt környék, zsákutca vége. Kiadásra és nyaralónak is kiváló. Tetőszerkezete jó állapotú. Fa nyílászárók.
-összközműves nyaraló
-tíz perc séta a fürdőtől
-nyugodt, csendes, biztonságos környék
1962-ben termálvizet találtak a településen, és 1965-ben megnyílt a gyógyfürdő, melyet fennállása óta több mint 20 millió pihenni, gyógyulni vágyó ember keresett fel. A település és az üdülőterület fejles-ztését és rendezését szolgáló tervek 1969-70-ben készültek el (ZALATERV/Kiss Tamás). A fürdőnek köszönhetően beindult az idegenforgalom. A Zalakarosi Üdülőterületfejlesztési Bizottság hatékony irányításával szervezett fejlesztés, gyors fejlődés indult meg. Zalakaros 1984-ben kapott nagyközségi rangot. 1987-ben új óvoda, illetve gázvezeték-hálózat, majd 1990-ben új iskola létesült. Zalakaros a rendszerváltás után is jelentős idegenforgalmi központ maradt, ám a térségben megjelenő újabb gyógyfürdők komoly konkurenciát jelenthetnek az 1997-ben városi rangot kapott településnek.
A település a legkönnyebben a Galambok és Zalaapáti közt húzódó, észak–déli irányú 7522-es úton érhető el, de Zalakomárral is összeköti egy mellékút, a 7521-es út. Egy szakaszon a közigazgatási területének határvonalán fut a Zalakomár-Nagykanizsa közti 7511-es út. A várostól délre, mintegy 5 km-re fut a 7-es főút, valamint ettől pár km-re délebbre az M7-es autópálya. Az autópálya 191 km-es szelvényénél található a Zalakaros-Zalakomár lehajtó.
A városban autóbusz-állomás üzemel, amelynek elsősorban a távolsági közlekedésben van fontos szerepe. A legfontosabb járatok Budapest, Hévíz, Keszthely, Marcali, Nagykanizsa, Veszprém, Zalaegerszeg és Zalakomár felől érkeznek.
HÍVJON BIZALOMMAL
baksteen
Vakantiehuis
21-50 jaar oud
Niet aangegeven
150 vierkante meter
1 178 vierkante meter
Niet aangegeven
Zoek eenvudig naar huis, woning, kantoor, garage, perceel of elk willekeurig onroerend goed in onze database.
De Vastgoed.hu lid van de Real Estate Group.
Onroerende goederen te koop in Hongarije - Vastgoed.hu © 2026 Alle rechten voorbehouden